top of page

Szolgáltatási területek

Az IT területén elsősorban a lent felsorolt szolgáltatásokat nyújtja cégünk, természetesen igény szerint egyéb, a lenti kategóriákba nem besorolható területeken is szívesen állunk rendelkezésére, ahol saját vagy közvetett szolgáltatásainkkal segítjük önt informatikai céljainak hatékony elérésében.

veeambild.jpg

A file-ok és adatok megfelelő szintű védelmének két peremfeltétele véleményünk szerint azok biztonságos mentése, illetve, hogy abból a mentésből vissza is tudjunk állni. Egyszerűnek tűnik így leírva, igaz? ​Ennek ellenére mégis számtalanszor fordul elő, hogy a vállalkozások elodázzák vagy megoldják a "maguk módján" a mentést, azonban a bajban, teljesen mindegy az oka, véletlen adat törlés vagy nem várt, esetleg szándékosan okozott kár miatt, hisz minden kiváltó ok lényegében ugyanazt eredményezi, az üzleti élet megállhat, felüti a fejét egy olyan nem várt helyzet, melyre egy megbízható, működő mentési megoldással időben és hatékonyan reagálva akár milliókban mérhető károktól óvhatja meg vállalkozását, nem beszélve arról a komoly presztízs vesztésről és egyéb tényezőkről melyek az adatvesztés vagy korrumpálódás közvetlen rövid- és hosszútávú következményei. Olyan megoldást kínálunk, mely gyakorlatilag bármilyen adatforrást képes átlátható és megbízható módon menteni, rövid- és hosszútávú megőrzéssel, szinte minden ismertebb gyártó tároló eszközeivel kompatibilis és akár földi akár felhős vagy hibrid környezetekről lévén szó, megoldja a konzisztens mentést. A disaster site kialakítását beépített funkciói segítségével, külön modul vagy kiegészítő vásárlása nélkül "dobozból kivéve" támogatja. A mentés és disaster site kialakítása mellett a visszaállítás is fontos szerepet kap, hisz törvényi és / vagy saját belső szabályozók által előírtan bizonyos időközönként a mentések visszatölthetőségének ellenőrzése szükségessé vállhat, ami kellemetlen meglepetésektől menthet meg. Megoldásunkkal mindezt hátra dőlve  kényelmes foteljében, automatizált módon teheti meg, melynek státuszáról riport formában kap értesítést beállított időközönként. A teljes mentési rendszert úgy adjuk át, hogy az üzemeltető csapatnak nem szükséges "pilóta vizsgákat" tenni, sőt, általában a bevezetés alatt megkapják azon alapvető információkat egy workshop formájában, mely a mindennapi működtetéshez elengedhetetlen, de igény szerint természetesen a bevezetést követően nyitottak vagyunk a mentési rendszer teljes körű támogatására is.​ A mentés a biztonságos üzleti élet szíve-lelke.

it-infrastructure-operations-management.jpg

Ha az előző szolgáltatási ágazatban tárgyalt mentés terület ávitt értelemben az üzleti élet szíve-lelke, akkor a kiszolgáló infrastruktúra adja a "burkot" a mentéshez, egyik a másik nélkül nem, vagy csak komoly fenntartásokkal tud létezni. Pályafutásunk során számtalan kis- közepes- és komplex környezethez volt szerencsénk, az egyszerű földön álló workstation jellegű kiszolgálóktól, a salgó polcokon felsorakoztatott, körülményesen és kevésbé költséghatékonyan üzemeltethető kiszolgálókon át az ugyan nagyvállalati, de nagy részt elavult és/vagy gyakran el is hanyagolt szerver komplexumig. Jellemzően ezen környezetekben található eszközök potenciális "single point of failure"-ként (magyarosan egyedi meghibásodási pontként ) voltak jelen, melyre Ügyfeleink figyelmét már az első idevágó beszélgetések alkalmával felhívtuk, s javaslatot tettünk annak lehető legoptimálisabb kiváltására, majd együtt megterveztük, implementáltuk-kiviteleztük és átadtuk az új infrastruktúrát és igény szerint annak üzemeltetését ezt követően támogattuk. Az ügyfeleink mind tudják ezen téren az álláspontunkat, így ezt elsősorban leendő Ügyfeleink felé címezzük: a tervező asztalon módosítani fillérekbe kerül, kivitelezés/implementáció körben jelentősebb, kivitelezést követően pedig komolyabb kiadásokkal kell számolni.  Így, ha már a tervezés fázisában hatékonyan és a valós, jól megfogalmazott igények alapján haladunk, nem történhet később kellemetlen meglepetés egyik félnél sem.

consulting.jpg

"Minden egy beszélgetéssel kezdődött..."

Cégünk elhivatott és nyitottan áll az IT területén belül Ügyfeleink irányába, hogy meghallgassa és felfedje a valós igényeket és problémákat.

Legyen szó független tanácsadásról vagy célirányos Projektekben való részvételről, nem fog csalódni bennünk.

Anchor 1
Infra
Mentés
Tanácsadás
bottom of page